Mesék

Kitárt karokkal állt az esőben, hagyva, hogy testét-lelkét átmossa a vad felhőszakadás. A kutya szűkölve járt fel-alá a kutyaház előtt, borostyánbarna szemében félelem és kétségbeesés.
- Menj be! Nem hallod a dörgést? Nem látod a villámokat? Féltelek! Értsd már meg végre, és menj be a házba! – nyüszítette, de hiába.
A lány, ki kölyökkora óta pótanyja és pajtása volt, továbbra sem törődött az egyre erősödő viharral, csak mosdatta magát az esőben.
- Elég volt! Hallod? Ha nem lennék láncra kötve, már rég elrángattalak volna a teraszról!
A lány felfigyelt a morgásra.
- Menj be a házadba, kiskutyám!
- Én menjek be?! – hüledezett a kutya.
- Menj, be a házadba, kérlek! Menj körbe, hogy a lánc elérjen odáig! – mutatta a lány.
A kutya egy pillanatig nézte, majd körbefutotta a házat, hogy hosszabb legyen a lánc.
- Okos vagy! – mosolyodott el a lány. – Most pedig menj be szépen!
- Menjek be? – nézett rá a házra a kutya.
- Igen, menj be szépen a helyedre!
A kutya még egyszer a lányra nézett, majd újra a házra, majd bement, de nem feküdt le, csak nézte a lányt, aki újra a vihar felé fordult, s lehunyta szemét. Abban a pillanatban kijött a házból, s újra róni kezdte útját fel-alá. Hiába könyörgött neki a lány, nem volt hajlandó visszamenni.
Mikor a lány végül odament hozzá, kitárt karjaiba bújt, ugyanúgy, mint régen, kölyökkorában. Fejét a lány karjai alá dugta, jólesően beszívta a jól ismert illatot, s megnyugodott.
- Ne aggódj, nincs semmi baj! Itt vagyok! – duruzsolta a lány, s kedvesen simogatta a fekete bundát. A kutya hálásan vackolta be magát.
- El se hinnéd, ha mondanám, milyen jó, hogy itt vagy! – gondolta, ahogy fejét a lány nyakába tette. – Veled teljes az életem. Veled jó. Nem akarom, hogy újra elmenj! Szeretnélek minden nap látni, hogy tudjam, jól vagy! Szeretnék játszani és bolondozni veled! Még azt a magas, erős férfit is megszerettem, mert kedves és rendes hozzám, bár érzem rajta, hogy féltékeny kicsit. Na, igen, hiszen érzi, hogy te hozzám tartozol! Nem kelhet versenyre velem… Olyan jó, ahogyan átölelsz. Jó lenne minden nap hozzád bújva aludni így. Ugye majd egyszer valóra váltod ezt az álmot? Tudom, megígérted, nem felejtettem el. Ez volt a legszebb dolog, amit kaptam. Ez az ígéret…. No, menj be, megfázol!
A lány felállt, megsimogatta a barna buksit, majd bement a házba. Az ajtóból még visszanézett, s mosolyogva intett a kutyának, aki bevonult a házába, elvackolta magát a bundájára tapadt illattal, s boldogan nézte az esőt.
- Szeretlek! Nagyon! – gondolta.
- Én is szeretlek, elvarázsolt Királyfim!

-Alexa-