Vannak napok, mikor az ember nem találja a helyét. Napok, mikor legszívesebben behúzódna egy csendes sarokba, fejére borítaná a takarót, és eltűnne egy időre a világból.
Én is így voltam aznap. Előző este esküvőn voltunk, amit persze valakinek megint sikerült kicsit elrontania, de aztán a végén mégiscsak jó lett a hangulat. Leszámítva az éjszakai rosszullétet a hazaúton.
Reggel alig bírtam kibányászni magam az ágyból, s összeszedni az energiám, hogy legalább valami rend-félét varázsoljak a lakásban. Az egész nap azzal telt, hogy rámoltam kicsit, néztem egy kis animét, majd bealudtam.
Estefelé csúnya fejfájás kezdett gyötörni, közel nullára redukálva még a maradék élni akarásom is. Az ablakon kitekintve a kéklő júniusi ég helyett sötétszürke, barátságtalan felhőréteg köszönt vissza, hangtalan esőfüggönnyel vonva be az utcákat.
Megittam egy kávét. Aztán bevettem egy fejfájás csillapítót. Majd csináltam egy lábosnyi teát, s visszabújtam a takaró alá. Már épp elszundítottam volna, mikor hangfoszlányokat hallottam a konyha felől. Meglepődve ültem fel. Hiszen egyedül vagyok!
Óvatosan a hang irányába indultam. Még a szám is tátva maradt attól, amit láttam. Egy dundi kis alak próbált kimászni az asztalon álló vázából. Rózsaszín ruhácskája csurom víz volt, haja a fejére tapadt, csillámporos szárnyacskái nedvesen csüggtek alá. Bőszen szitkozódott.
Mikor észrevett, meglepetten elhallgatott egy pillanatra, majd megszólalt:
- Nem segítenél inkább, ahelyett, hogy csak állsz ott és bámulsz?
Döbbenetemben csak bólintottam majd kihalásztam az apró alakot a virágszárak közül, s letettem őt egy konyharuhára.
- Köszönöm, igazán kedves tőled, hogy segítettél! – mondta, s kivillantotta hófehér fogacskáit.
- Sz…szívesen… - motyogtam, s csak bámultam tovább.
- No, mi van? Nem láttál még virágtündért? – nézett rám, miközben a haját törölgette.
- Hogy őszinte legyek, még soha. – ereszkedtem le a hokedlire, hogy jobban szemügyre vegyem őtündérségét. Az apró alak megrázta csillámporos szárnyait, majd kinyújtotta kis kezét:
- Engedd meg, hogy bemutatkozzam! Rózsatündér vagyok!
- Én meg Alexa, örülök, hogy megismertelek! – nyújtottam neki a mutatóujjam. – Elárulnád, hogy’ kerültél a konyhámba?
- Nem egyértelmű? – húzta fel aranyszín szemöldökét a tündér. – A rózsákkal együtt hoztál haza az éjjel. Mondhatom, jobban is vigyázhattál volna ránk! Majdnem kipottyantam út közben, amikor fejjel lefelé lógattál!
- Bocsáss meg! Nem volt szándékos! – mentegetőztem.
- No, jó! Most az egyszer! – bólintott a kis alak. – De csak azért, mert nem volt szíved otthagyni a rózsákat az asztalon…. – mosolyodott el, majd összehúzta szemöldökét. – Valami baj van?
- Nem… Én csak… Azon gondolkodtam, milyen fura, hogy amikor az embernek ilyen cefetül rossz kedve van, mint most nekem, akkor történik valami, valami apró csoda, amitől hirtelen egész megváltozik minden. – mondtam.
A rózsatündér félrebillent fejjel nézett rám, elgondolkodva. Majd hirtelen felpattant, megrezgette szárnyacskáit, s mosolyogva ennyit mondott:
- Akkor most mutatok valami szépet!
Azzal zsupsz! Máris az asztalon találtam magam, fejem felett az egyik rózsaszín rózsával, s a kicsi tündér most akkora volt, mint én. Nem törődve döbbenettől kigúvadt szememmel és tátva maradt számmal, nevetve megfogta a kezem, s fejest ugrottunk a rózsa szirmai közé.
A következő pillanatban pedig már egy kertben találtam magam, körülöttem hétágra sütött a nap, s álomszép rózsák nyíltak mindenfelé.
- Isten hozott nálam! – kacsintott rám a rózsatündér. – Gyere, körbevezetlek!
Felejthetetlen pár óra volt. Megcsodáltam a rózsákat, gyűjtöttem mézet a méhekkel, üldöztem rózsabogarat, közelről megnézhettem a lepkék színpompás szárnyait, s meséltem az összesereglett virágtündéreknek, lepkéknek, hernyóknak, katicáknak, s minden rendű és rangú apróságnak, akik tátott szájjal hallgatták, milyen is a mi világunk. Végül az egyik rózsa tövében engem is elnyomott az álom…
Álmomban szárnyaim voltak, s most én okoztam meglepetést egy-egy embernek, mikor kibújva a rózsából megszólítottam őket…
Mikor felébredtem, az ágyamban találtam magam. Későre járt, az ég sötét volt, de néhol látszottak a csillagok. Hajamból tündérpor pergett, ahogyan felültem, s a konyhába siettem.
A vázában ott tündököltek az esküvőről hazahozott rózsák, s ahogy közelebb hajoltam, hallottam a kis tündér kacagását, s a szívemet boldogság töltötte el.

Ha virágot látsz, ne habozz gyengéden megérinteni, beszívni édes illatát, s ha egy borongós, kedvetlen napon kacajt hallanál egy rózsa felől, készülj fel egy Nagy Utazásra. Mert a rózsatündér egy nap Hozzád is eljön, hogy felvidítson. Tudom, mert meséltem neki Rólad…

-Alexa-