A marcipánlovacska unatkozva csücsült a dobozában. A hűtőben sötét volt és hideg.

- Úúúúúgy unatkozom! – nyávogott fel a marcipáncica, s megnyalogatta fekete mancsocskáját.

- Vau! Én is szívesebben futkároznék! – csóválta farkát a marcipánkutya.

Egyre-másra szólaltak meg a hűtőlakók; néha egymás szavába vágva ecsetelték, mit csinálnának legszívesebben, ha kiszabadulnának innen. A marcipánlovacska csendben hallgatta őket, de kis barna fejében egy nagyszabású terv kezdett körvonalazódni. Feltápászkodott, majd amennyire tudta, meglökte a vékony műanyagdobozt. Lassan, nagyon lassan haladt előre a hangzavarban, néha-néha véletlenül kicsit meglökve valakit. Kárálások, röfögések, nyávogások, ugatások, iázások, oroszlánüvöltések kísérték útját, de csak kijutott a polc szélére. Óvatosan lenézett a szédítő magasságból, s nyelt egy nagyot. Most nem is tűnt olyan hívogatónak a világ.

Végül összeszedte minden bátorságát, s megbillentette a dobozt. Zuhanni kezdett…

- Hopp! Még jó, hogy le nem esett! – kapta el a fiatal eladólány az utolsó pillanatban, s a pultra állította. A marcipánlovacska tágra nyílt szemmel nézett körül. Itt minden hatalmas volt és félelmetes. És nagyon fényes…

- Tessék, itt a torta, rátettem a kis táblácskát is, és akkor itt a lovacska! – mosolygott rá a vevőre a lány. A fiatal nő közelebb hajolt a dobozhoz, és a marcipánlovacska egy égszínkék szempárba tekintett.

- Tökéletes! – mosolyodott el a vevő, majd óvatosan a zsebébe rejtette a dobozt. – Köszönöm! Viszontlátásra!

A zsebben sötét volt és meleg, de egy kis nyíláson ki lehetett kukucskálni. A marcipánlovacska ámulva nézte a hatalmas házakat, a rohanó autókat, a temérdek embert. Egyre inkább visszavágyott a biztonságos, zsúfolt hűtőbe.

- No, Isten hozott nálam! – tette az ablakba a dobozt az égkék szemű lány. A lovacska ámulva nézett körül. Kicsit zsúfolt, de barátságos szobát látott, és az ablak előtti fotel tele volt mindenféle állatokkal.

- Nini! Rokon! – vette őt észre egy barna, mosolygós, nyakkendős lovacska. A marcipánlovacska megilletődötten bámult a nagy fekete szemekbe.

- Csókolom! – köszönt halkan. Erre a másik nevetve felnyerített.

- Öcsi, azért olyan öreg nem vagyok még! Engedd meg, hogy bemutatkozzam! Zebu vagyok!

- Én pedig a marcipánlovacska - hajtott fejet a másik.

Jókedvűen telt a délelőtt. A többiek elmeséltették a marcipánlovacskával, miképp került épp ide, s ámulva hallgatták szökését a hűtőből.

- Na jól van gyerekek, lassan itt az ünnepelt! – lépett be a lány a szobába, s óvatosan felnyalábolta a marcipánlovacskát.

- Vigyázz magadra kölyök! – búcsúzott Zebu, s a többiek is integettek. A marcipánlovacska pedig elfoglalta méltó helyét a csokitorta tetején…

-Alexa-