A Tegnap Piciny Szigetén élt valaha egy Királylány. Boldogan töltötte napjait kedves emlékei társaságában.
Ám egy napon úgy döntött, ideje megnézni, mi van a Nagy Idő-Óceánon túl. Csónakba ült hát legkedvesebb emlékeivel, s útnak indult.
Mikor partot ért, csodálkozva nézett körül, milyen színes és mozgalmas a Jelen Országában az élet. Ámuldozva járkált az emberek között, élvezve a napfényt, a szelet. Kacagva állt az esőben, boldogan fürdette benne arcát, testét, lelkét.
Az Óceán partján lévő városka lakói először furán néztek rá, majd megkedvelték a különös lányt, ki fokozatosan veszítette el szürke színét, s mintha a körülötte járkáló árnyak is kiszínesedtek volna…
Egy nap a Királylány felébredt, s tudta: tovább kell mennie. Bánatosan, de új reményekkel telve indult útnak. Sokáig vándorolt, rövidebb-hosszabb ideig maradva egy-egy városkában, egyre elkeseredettebben keresve a Cél-t, melyet maga sem ismert.
Egy napon aztán leült egy sziklára, s keservesen sírva fakadt. Lehulló könnyei üvegkavicsokká váltak. Szép, színejátszó üvegkavicsokká, melyek szerteszét gurultak a Világban, az emberek örömére…
A Csavargó is rátalált egyre. Felemelte, vizsgálgatta, majd eltette, hátha jó lesz még valamire. Nem sokkal később találkozott egy lánnyal, akinek szeretett volna örömet okozni. Mikor látta, hogy a leány valamiért nagyon szomorú, hirtelen kivette zsebéből az üvegkavicsot, s neki adta, hátha ettől jobb kedvre derül. A lány meglepődve forgatta kezében az apróságot, majd így szólt:
- Mondd, Csavargó, tudod, mi ez?
- Egy szivárványszín üvegkavics. – válaszolta a fiú. – Gondoltam, neked adom.
A lány leengedte köpenyét, s a Csavargó ámulva nézte, hogyan változik vissza Királylánnyá.
- Felség! – térdelt le a fiú, de a lány visszahúzta, s átölelte.
- Ez az üvegkavics valaha az én egyik könnyemből lett. Köszönöm, hogy elhoztad nekem! – mondta halkan. – Kérlek, hadd adjak valamit cserébe!
- Felség, én nem… - kezdte a fiú, de a Királylány kedvesen a szájára tette az ujját.
- Adok neked egy darabot a szívemből, a Világomból. Fogadd el kérlek! – mondta, s átadott neki egy apró, színes üveggolyót.
- Felség, én nem vagyok méltó erre! – térdelt le újra a Csavargó.
- Ennél te többet is megérdemelsz! – mosolyodott el a lány. – Apró dolognak tűnhet, amit adtál, de nekem fontos volt. Jó és tiszta szív vezérelt, s így átadtál magadból is egy darabot. Köszönöm! Ezentúl bármi történjék is, melletted leszek! Ezt ne felejtsd el soha! – ölelte át a fiút, aki úgy érezte, szeretet és nyugalom veszi körül.
Egy idő után mégis kibontakozott az ölelő karokból, s újra útra kélt.
- Tudod, hozzám, mindig visszatérhetsz! – búcsúzott a Királylány könnyes mosollyal.
Az apró üveggolyó azóta is egy másik világba repíti a Csavargót. Egy másik világba, ahol tiszta és önzetlen a szeretet. S ahol nem szégyen az érzés.
Ez a Tegnap Piciny Szigete. A Királylány otthona, kinek a tenyerében mindig ott lapul egy kedves, vigasztaló, szerető simogatás... S aki már nem keresi a Cél-t; megtalálta…
-Alexa-
